
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az Ázsia Expresszben az egymás ellen versenyző párosokat Ördög Nóra hétről-hétre nehéz feladatok elé állítja, ez pedig sokszor igencsak tűrőképességük határait súrolja, még sincs megállás. Darinka és Zsolt a héten megszerezték a védettséget, mellyel biztos továbbjutók, idáig azonban rögös út vezetett. A sok felgyülemlett, majd kirobbanó feszültség ellenére úgy gondolják, megérte a nem éppen könnyű játék, hiszen házassági évfordulójukat így csodálatos körülmények között ünnepelhették meg.
A védettség azonban mindig hordoz magában egyfajta keserűséget is, hiszen nekik kellett kiválasztaniuk azt a párost, akik biztosan hajszázni fognak pénteken. Végül Fanni és Armand önként vállalták az extra megpróbáltatásokat annak érdekében, hogy megmaradjon a lelki béke.
Darinka és Zsolt a Mokka péntek reggeli adásában meséltek a verseny nehéz, de visszagondolva örömteli pillanatairól, amit semmiért nem cserélnének el, valamint elérzékenyülve emlékeztek vissza a csodálatos hőlégballonozásra, ami régóta rajta volt a bakancslistájukon.
Az Ázsia Expressz folytatódik, este 19:50-től pedig kiderül, melyik páros számára ér véget a verseny.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát