
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
A 60 éves színészt és másik 99 kanadai állampolgárt is feketelistára tett Oroszország, miután Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy az ország további 500 millió dolláros (200 milliárd forintos) katonai segítséget nyújt Ukrajnának, valamint további szankciókat vezet be az orosz igazságügyi és biztonsági szektor 23 tagja ellen – írta meg az UNILAD kedden.
Így Carrey azon a listán szerepel, amelyen tisztviselők, üzleti vezetők és olyan személyek is helyet kaptak, akik közvetlenül részt vesznek egy agresszív oroszellenes irányvonal kialakításában a médiában és pénzügyi struktúrákban.
Többek között Margaret Atwood író, Amy Knight történész, David Akin újságíró és Peter MacKay volt szövetségi konzervatív kabinetminiszter, valamint Caroline Xavier, a Kanadai Kommunikációs Biztonsági Hatóság vezetője és Katheryn Winnick, a Vikingek című sorozat színésze is rajta van a listán.
A külügyminisztérium közölte, hogy a felsoroltak folyamatosan kerültek fel az orosz „stoplistára”.
Carrey csupán azután reagált a betiltásról szóló hírre, hogy Margaret Attwood megjelölte őt a Twitter-posztjában: „A fenébe! @JimCarrey és én egy kis huncut hétvégi kiruccanást terveztünk Moszkvába. Lehet inkább Kijev lesz belőle."
Carrey cinikusan válaszolt: "Igen, @MargaretAtwood, attól tartok, a legrosszabb megtörtént. Ki vagyunk tiltva Oroszországból…”

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval