
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kata autója két, több tonnás kamion közé préselődött a négyes úton, Szolnoknál másfél hete. Még a helyszínelők és a tűzoltók sem gondolták, hogy a kilapított roncsban egy élő embert fognak találni.
A szemtanúk szerint igazi csoda történt, de Kata mindeddig nem beszélt arról, min ment keresztül.
A TV2 Tények Plusz stábjának pénteken exkluzív interjút adott.
Azt mondja, látta a közeledő kamiont és biztos volt benne, hogy meg fog halni.
A megrázó emlékei szinte csontig hatolnak. Kata úgy érezte a balesetkor, hogy azok élete utolsó pillanatai.
„Hallottam azokat a hangokat, meg éreztem, hogy préselődök össze. Iszonyatos érzés volt. Nem volt menekvés. Nem volt arra idő, hogy kikapcsolni a biztonsági övet, vagy kiugrani. Ott én elfogadtam és teljesen beletörődtem, hogy meg fogok halni” – idézte fel a szörnyű balesetet a fiatal üzletasszony, aki csodával határos módon könnyebb sérüléssel túlélte és megúszta az esetet.
A Tények Plusznak hihetetlen, megmagyarázhatatlan dolgokról is mesélt.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát