
Meghalt Török Ferenc
Berki Mazsi kissé karikás szemekkel mesélt a Mokka stúdiójában szerdán az anyaság örömeiről és nehézségeiről egyaránt. Kislánya fogai elkezdtek nőni, így most az éjszakák kissé álmatlanul telnek mindkettejük számára. Berki Krisztián özvegye elmondta, egy ideje nem mutatja annyit a közösségi médiában a kis Emma Katerinát, hiszen megboldogult férjével azt beszélték meg, visszavesznek a social média megjelenésekből, már ami a gyereket illeti.
A kis Emma már bölcsödébe jár, egyelőre csak heti három napot, édesanyja szerint imád a többi gyerek között lenni, és inkább Mazsi az, aki sír, ha ott kell hagynia kislányát reggelente.
A Dancing with the Stars harmadik évada a végéhez közeledik, a döntőbe pedig az összes kieső páros is visszatér, így Mazsi a héten már gőzerővel veti bele magát a hatalmas showra való felkészülésbe.

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók