
Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk
Utolsó hetéhez érkezett a TV2 népszerű gasztro-tehetségkutatója, a Séfek Séfe, amelyben több száz jelentkező közül már csupán 9, mindenre elszánt versenyző küzd a végső győzelemért. Wolf András, Vomberg Frigyes és Krausz Gábor 6-6 fővel induló csapataiban mára mindössze 3-3 játékos maradt versenyben.
A széria végéhez közeledve mindenki szeme előtt már csak egyetlen cél lebeg: ott lenni a döntőben! A tét óriási, és a feszültség még a korábbiaknál is nagyobb. Akik közül kikerül majd a győztes, az: Bánfalvi Renáta, Pereszlényi Alexandra, Petrás Gódor Annamária, Molnár Ági, Méri Dezső, Tusor Viktor, Tóth Tibor, Nagy Péter és Molnár István. Ám addig még kemény munka vár a bent levőkre és Séfjeikre egyaránt.
Az egyre keményebb csapatversenyek után, csütörtökön egy kétfordulós elődöntő, pénteken pedig egy maratoni döntő vár a Séfek tanítványaira. Az elődöntőbe csak hat versenyző jut be, ahol a műsor Séfjei már nem segíthetnek csapattagjaiknak. Az elődöntő elején az első feladat előtt az is kiderül, milyen jelentősége van az addig gyűjtögetett Nap Séfe kitűzőknek.

Az első kör után Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András vakon kóstolja és értékeli az eléjük tálalt fogásokat. 3 vendég kóstoló is érkezik a segítségükre, a magyar gasztronómiai élet kiemelkedő női alakjai közül: Mautner Zsófi, Tischler Petra és Maki Stevenson személyében. A nap végére pedig három séf-jelölt számára véget ér a küzdelem, és kialakul a döntős mezőny.
A döntőben kétórás feszített munka vár a versenyzőkre. Három fogásos menüjüket korábbi csapattársaik segítségével készítik majd el, Séfjeik pedig már csak szurkolhatnak tanítványaiknak. A Séfek Séfe fődíjáról kiemelkedő vidéki éttermek séfjei döntenek, olyan szakemberek, akiknek a véleménye irányadó a minőségi vendéglátásban. Az este végén kiderül, hogy ki lesz a Séfek Séfe, ki viheti haza a tízmillió forintos fődíjat és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.
Séfek Séfe minden hétköznap este 19:50-től a TV2-n!

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka

Esküvő a láthatáron? – így készül Hajdú Péter a nagy napra

Csuti és szerelme nagy lépésre készülnek: gyerekszobát építenek az otthonukban

Üldözték a Next Top Model Hungary döntősét, videó is készült az esetről

„Besokallt a szervezetem” – Miló Viki pánikrohamot kapott

Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!

Jeff Goldblum a Wicked után felhagyott a húsevéssel