
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Annak ellenére, hogy a Money or Love két játékosa, Ági és Levi a többi szereplő és a Super TV2 nézői szerint is erős párost alkottak, sőt egyesek szerint a műsor után is együtt maradhattak volna, sajnos csalódniuk kellett, a játékosok ugyanis külön utakon folytatják. A fiatal fiú nyíltan beszélt arról, hogy már nem érezte jól magát ebben a kapcsolatban, így már nem szeretett volna párban állni Ágival.
A lány szerint Levi csak taktikázik, továbbá bevallotta, hogy a kezdeti vonzalma már teljesen szertefoszlott a fiú iránt. Mindezek ellenére Levi továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: "Minden döntésem a játékban azért volt, hogy ketten előbbre jussunk, látnod kellett volna Aiden és Bazsi arcát, amikor elmondtam neki, hogy már nem együtt csináljuk végig"– magyarázta. Minden igyekezete ellenére azonban Ágit ez sem hatotta meg, így pontot tettek kettejük kapcsolatának végére.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval