
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Berki Krisztián május 6-án bekövetkezett halála tragikus hirtelenséggel tarolta le a médiát, özvegye, Berki Renáta pedig azóta még inkább a figyelem középpontjába került.
A veszteség mihamarabbi feldolgozása érdekében Mazsi Balira utazott, de egyes információk szerint nem egyedül, kislányán kívül egy férfi is elkísérte. Krisztián édesanyja, Júlia asszony emiatt igencsak feldúltan nyilatkozott: „Aki tényleg, komolyan gyászol, az nem nyaralgat Balin, vagy utána Siófokon, ahol egyébként egy pasival volt, nem jár-kel rihegve-röhögve ide-oda, nem flörtölget egy buliban valami tévéssel, és nem megy el táncikálni a tévébe” – fogalmazott a gyászoló édesanya.

A Story magazin információi szerint Krisztián és Mazsi kapcsolata egy harmadik fél miatt kerülhetett válságba. Azóta Mazsit többször látták egy magas férfi társaságában, akivel nemrégiben együtt is bulizott egy belvárosi szórakozóhelyen, ahol jól láthatóan izzott köztük a levegő. „Látszott rajtuk, hogy nagyon odavannak egymásért. Csókolgatták és ölelgették egymást. Mazsin úgy tűnt, sikerült továbblépnie” – mesélte az egyik szemtanú.
A válságba került kapcsolat miatt Berki Krisztián depressziós lett, előfordult, hogy napokig ki sem tette a lábát a lakásából, valamint egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére.
A Blikknek egy, az özvegyhez közel álló informátor azt is elárulta, hogy az új udvarlót Zoltánnak hívják, és való igaz, hogy már Balin, valamint a Balatonon is együtt nyaraltak. A sikeres üzletember vidéken él és egy jólmenő vállalkozása is van. Megismerkedésük barátaiknak köszönhető, állítólag kapcsolatuk már hónapok óta tart, és Zoltán rengeteget segített kedvesének a gyász feldolgozásában és az újrakezdésben.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát