
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Delhusa Gjonéknál semmi nincs megtervezve az életben, ám ezúttal a horvátországi kiruccanásuk során kivételt tettek.
9 éves együttlétünk alatt először mentünk kutyákkal nyaralni, ez teljesen új élmény volt – mondta el a zenész, aki párjával, Fannival meg voltak győződve arról, hogy az állatok majd nagy galibát csinálnak, de tévedtek.
Gjoni nem csak kiránduláskor, otthon is szeretné élvezni a tengerpart varázsát, ezért a járvány alatt nekilátott saját házi strandjának elkészítéséhez.
„Hatalmas munka volt, hónapokon át dolgoztunk reggeltől estig” – osztotta meg Fanni a hosszú barkácsolás részleteit.
Eredetileg csak egy egyszerű medencét szerettek volna a kertben, ám evés közben igencsak megjött az étvágy, így annál jóval színesebb fürdőhelyet varázsoltak maguknak.
„Az emlékeimet próbáltam idevarázsolni” – mutatta be Gjoni a kész művet.
A Gjoni Beach-ről aztán a párkapcsolatukat ecsetelték a szerelmesek.
Fanni úgy emlékszik, mindenki korai szakítást jósolt neki, de az élet őket igazolta.
Természetesen a zenéről is szó esett, sőt Delhusa Gjon ígéretet is tett.
Éppen egy kétgenerációs duettet készítenek Báróval, a dal pedig hamarosan meg is jelenik.
„Ott lesz a bemutató, ígérem” – fogadta el a Mokka stúdiójába való meghívást a művész.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát