
„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei
Tóth Gabi ezúttal közösségi oldalán állt ki magáért, és bizonyította be a piszkálódóknak, hogy hiába az igyekezetük, nem fog rajta a rosszindulat.
Gabi posztjában elmondta, hogy rendszeresen kap olyan leveleket, hogy nem meri smink nélkül megmutatni az arcát.
Erre most alaposan rácáfolt, ugyanis bátran közzétett magáról egy teljesen natúr képet, amin egyáltalán nem visel sminket.
A smink nélkül is ragyogó szépségű sztár a posztban elárulta, hogy hiába próbálják őt piszkálni, egyáltalán nem érnek célt nála a bántások. Rég túl van már azon ugyanis, hogy a destruktív megnyilvánulásoknak bármilyen jelentőséget tulajdonítson.
Mint leírta, ha kisminkeli magát az nem azért van, mert nem mer smink nélkül mutatkozni, hanem egyszerűen azért mert szereti. Elvarázsolja őt, hogy apró trükkökkel mennyi mindent ki lehet hozni arcából. Gabi egyébként, mint írja, teljes harmóniában van önmagával, úgy fogadja el magát, ahogy van.
"Értékelem az adottságaimat és hálás vagyok minden hibámért, ami a testemen van. Megdolgoztam értük” – hangsúlyozta Gabi.

„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei

Kiderült a Megasztár versenyzőjének sorsa

Ne pislogjon, mert lemarad: Magyar színésznő játszik a Netflix legújabb sorozatában

Meg fog vakulni? Robbie Williams sokkoló bejelentést tett a látásáról

Liptai Claudia szívszorító vallomást tett: „Minden karácsony este pokollá változott...”

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!