
Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek
Stohl András a kedd reggeli Mokka vendége volt, ahol nemrég született kislányáról, Bella Juliannáról és az apaság örömeiről mesélt.
Az ötgyermekes apuka felhőtlen boldogsága az arcára is kiült, nagy mosollyal kezdte a beszélgetést. Elmondta, hogy minden a lehető legjobban alakul a picivel, felesége, Vica is jól viseli az anyaságot.
Humorosan megállapította, hogy valójában már nagypapa is lehetne, ugyanis már van két felnőtt, anyának érő lánya.
A színész azt is megosztotta a nézőkkel, hogy nincs annál jobb érzés, mikor az egész család együtt van és végignézi a gyermekeiből álló „orgonasípot”, a legnagyobbtól a legkisebbig. Kiemelte, hogy különösen jó kapcsolatot ápol volt feleségeivel és gyermekeikkel, így, ha van rá lehetőségük, összegyűlik a nagy család.
A műsorvezető szakmai terveiről is beszámolt, színházi munkái mellett ősszel a Dancing with the Stars 3. évadának forgatásába is beleveti magát. Iszak Eszter és Istenes László kulisszatitkok reményében kérdezték a műsorról, ám Stohl elárulta, sem a profi táncosok, sem pedig párjaik kilétét nem tudja. Kizárólag a műsor kezdete előtt kap róluk információt.

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből

Egymás ellen fordulnak a Bajnokok – péntek este valaki végleg kiesik az Exatlonból