
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Kádár Tamás a hétfői zárónap estéjén értékelte a 28. Sziget fesztivált. Az idén hatnapos rendezvény a pandémia miatti korlátozások következtében 2020-ban és 2021-ben is elmaradt; legutóbb, 2019-ben a hétnapos Szigeten 530 ezren voltak.
"Napi átlagban idén többen voltak a fesztiválon, mint legutóbb. Bár létezik háromnapos jegy is, a bérletesek nagyja hatnapos jeggyel jött, ami azt okozta, hogy sokkal kiegyenlítettebb lett a közönségszám eloszlása" - fejtette ki a főszervező.

A Sziget Európában egyedülálló összművészeti kínálattal rendelkezik, a főszerepet persze továbbra is a zene viszi. A fesztivál sztárfellépői közül kiemelkedett a nyitónapon fellépő Dua Lipa, a talán legnagyobb várakozásokat kiváltott Justin Bieber koncertje viszont nem mindenkinek tetszett.
"Dua Lipa műsorának minden tizedmásodperce tökéletesen meg van tervezve. Justin Bieber valóban kapott kedvezőtlen reakciókat, másoknak viszont életre szóló élményt jelentett a showja. Nem egyszerű a közönség ízlésének megfelelni. A vasárnapi nagyszínpados headliner, az ausztrál Tame Impala például nagyszerű koncertet adott, de ez nem feltétlenül találkozott a közönség reakciójával" - vélekedett Kádár Tamás.

A főszervező azt mondta az MTI-nek, a tulajdonosok elvárása az idei Szigetre az volt, hogy egy sikeres és jól működő fesztivállal térjenek vissza három év után. "Úgy gondolom, ez teljesült".
Kádár Tamás kiemelte, hogy számos újdonságot vezettek be idén, és ezek a vártnál is jobban sikerültek.
"Nagyon jól működött, hogy a beléptetési rendszer a K híd belső oldalára került át, a fesztivál területén a közlekedés flottabbá vált. Nemcsak a belépésnél és a távozásnál lett folyamatosabb a mozgás, a nagyszínpadnál is számos átalakítást hajtottunk végre, kibővítettük a küzdőteret, az átjárók méretét" - fejtette ki.
A főszervező pozitívumként említette az elektronikus zenei helyszínek átalakítását, hiszen mind a Colosseum, mind a Party Aréna óriási közönséget vonzott. Gondot okozott ugyanakkor, hogy - mint fogalmazott - a hatalmas látogatószámmal nincs arányban a fővárosi taxik száma és bizonyos időszakokban szinte lehetetlen volt taxit kapni.

Kádár Tamás kitért arra, hogy a pandémia időszakát követően az üzleti tervezésnél komoly problémaként jelentkezett a zeneiparban kialakult munkaerőhiány, annak költsége, a kiszámíthatatlan infláció, a forint leértékelődése.
"A Sziget közönségének felekülföldi és számunkra kedvező volt, hogy a nagyfesztiválokra egész Európában hatalmas igény mutatkozott a korlátozások után. A gyakorlatban ez úgy mutatkozott, hogy a nyugat-európai fiatalok többsége a teljes élményre vágyott, és míg korábban sokan háromnapos jeggyel érkeztek, idén inkább a hatnapos bérletet vásárolták meg elővételben" - mondta Kádár Tamás.

Egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a fesztivál területe csökkent, mivel - a fővárossal kötött megállapodás részeként - az északi oldalon található természetvédelmi területet lezárták a látogatók elől. "A legzsúfoltabb napokon a szabad kempinghelyek szinte beteltek. Mozgástér dél felé nyílhat számunkra, meglátjuk, miben tudunk megállapodni a fővárossal".
A Sziget jövőre ünnepli 30. születésnapját. "További fejlesztéseket tervezünk, és szeretnénk visszahozni a látványos dekorációt, amit idén takarékossági okokból visszavágtunk" - tette hozzá Kádár Tamás.
MTI/Fotók:MTI/Balogh Zoltán

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval