
Újra Kevin bőrébe bújt Macaulay Culkin, visszatért legendás szerepéhez, videóval
L.L. Junior tősgyökeres belvárosi, a VI. kerületben nőtt fel, így gyerekkorában nem is tapasztalhatta meg, milyen egy kertes házban élni, a természetet a Városliget jelentette neki.
Két éve már azonban, hogy családi házat vett Törökbálinton, itt látogatta meg őt a Mokka stábja.
Úgy volt, hogy eladom, de nyáron a kert aranyat ér, így megtartottam – mondta el az énekes, aki nagyon megszerette a törökbálinti életet, de úgy gondolja, „az igazság a kétlaki életben van”.
A kertben sétálva Junior elmondta, mindig nagyon szerette a pálmafákat és a karibi hangulatot, de konkrét elképzelése nem volt egy kertet illetően, hiszen fogalma sem volt, milyen az.
A zenész mindig szépítgeti valamivel a házat, hol szobrokkal, hol fényekkel, de sportszerekkel is igyekezett feldobni otthonát.
A házba még egykori párjával, Kingával költöztek be, azóta azonban csak kisfia szokott egy-egy hetet vele ott tölteni.
Tiszteljük, szeretjük egymást, próbáljuk megadni a legjobbat a gyerekeinknek, ez néha nehéz – meséli Junior gyerekei édesanyjával való kapcsolatáról.
A művész úgy gondolja, akkor képes csak valaki száz százalékosan szeretni egy párkapcsolatban, ha először önmagát megtanulja tisztelni.
Junior egyébként most a szerelem helyett sokkal inkább a munkára koncentrál, és „nagy durranást” is ígér e téren az elkövetkező időben, többet azonban egyelőre nem árult el.
A nagy változások azonban nem kerülik el a magánéletét sem, szeptembertől ugyanis kislánya oviba megy, sőt, már az angol nyelvvel is megismerkedik majd.

Újra Kevin bőrébe bújt Macaulay Culkin, visszatért legendás szerepéhez, videóval

Bilincsbe verték Varga Viktort az Egyesült Államokban

„El tudtam volna képzelni magam mellé” – Sanya kimondta, ki tetszik neki

„A földön feküdtem...” – Szépréthy Roland miatt le kellett állítani az Észbontók forgatását

Nótár Mary otthona olyan, mintha egy luxusszálló lenne: arany mindenütt!

Mamma Mia, ez Ferenc József? Így alakult át Hajós András – videó

Másodszor sem jött össze a szerelem Brem Lacinak? Döbbenetes bejelentést tett

Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok

Sosem láttuk, sosem hallottuk így a Sztárban Sztár zsűri gárdáját: 40 pontos produkciót állítottak színpadra

A Mátrában építi álmai házát a korábbi Exatlon-bajnok: így néz ki most az új otthona!

Halló Halló, feltűnt egy kis manó - új kalandokkal tér vissza Pumukli

Vége? Válságba került a Házasság első látásra kedvenc párosának kapcsolata, most megszólalt Réka és Ricsi