
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
„Nyilván van nekünk is részünk benne” – mondta Kökény Attila arra a kérdésre, neki és feleségének köszönhető-e gyerekeik sikere.
Ugyanakkor hozzátette, nagyobbik fia, Attila már teljesen a saját életét éli, éttermet üzemeltet a belvárosban, neki maximum tanáccsal tud szolgálni.
A zenész szigorúan nevelte fiait, mikor már osztálytársaik elmehettek szórakozni, nekik még nem volt szabad.
Kisebbik fiát, a 15 éves Lalit egyáltalán nem zavarja, hogy édesapja nem engedi el a hazai fesztiválokra.
Nem is vágyom ilyen helyekre, így is sokat találkozom nyáron a barátaimmal – mondta a szintén zenészként szárnyát bontogató fiú.
Édesapja magával viszi őt nagyobb koncertjeire is, sőt a színpadon pár szám erejéig szokhatja a közeget.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát