
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
A kétszeres Oscar-díjas színésznő 84 évesen is remekül néz ki, nagyon fit és valósággal sugárzik.
A Vogue magazinnak adott interjúban a filmikon elárulta, hogy fiatalos külsejét nem csupán a jó genetikának köszönheti, egyszer hajlandó volt kés alá feküdni érte.
A sztár egy arcplasztikai műtéten esett át, amire egyáltalán nem büszke. A magazinnak adott interjúban elmondta, hogy bár a beavatkozás elhozta számára a várt eredményt, azonban mégis megbánta, hogy vállalta a műtétet. 2020-ban úgy döntött, hogy örökre szakít minden plasztikai beavatkozással, és ehhez tartja is magát. Nem szeretné ugyanis, ha végül eltorzulna az arca, mint azoknak a nőknek, akik a plasztika rabjává válnak - írta meg a Mirror.
Elárulta, hogy mára már csak természetes módon tesz a szépségéért és a vonzó megjelenésért. Sokat mozog, egészségesen étkezik, napi 8-9 órát alszik, és olyan barátokkal veszi magát körül, akikkel rengeteget nevet. A nevetés ugyanis szerinte egy igazi ”csodaszer” a fiatalság megőrzésére.
Címlapfotó: Jane Fonda hivatalos Facebook-oldala

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval