
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
A 22 éves Lando Norris a Forma-1 egyik feltörekvő sztárja. Jelenleg hetedik a világbajnokság pontversenyében, és ez a negyedik szezonja a sportágban. Így már nagyjából megszokta, hogy a rivaldafényben van, de fiatal barátnőjének, - aki utálatára már külön weboldalakat hoztak létre – még új az ilyen szintű hírnév.
A fiatal pilóta most arról beszélt egy interjúban, amelyet a Sunnak adott, hogy ő is és barátnője is online trollok áldozata. Barátnője, Luisinha Oliveira egy portugál modell, akire különösen azután figyelt fel a világ, miután az évben korábban Norris bejelentette a kapcsolatukat egy posztban. Azt mondta, hogy megpróbálta megvédeni a fenyegetésektől a lányt, de nem sikerült, ezért beszélt az interjúban a magánéletéről és a fenyegetésekről.
Lando Norris úgy fogalmazott, hogy „horrorisztikus” az utálat és zaklatás amely barátnőjét éri. Egy normális életből becsöppenni a Forma-1 világába és napok alatt több tízezer követőt kapni nagy lépés, Luisinhanak pedig jobban kell figyelnie arra, hogy mit tesz és mit mond mostantól. Norris azt is elmondta, hogy barátnője egy Forma 1-es futamot sem látott még mielőtt elkezdtek randizni.

Fotó: Lando Norris Twitter oldala
Külön kiemelte, hogy nem érti az embereket, akik arra pazarolják el életüket, hogy online zaklassanak másokat. Megemlítette, hogy azért is sokan agresszív üzeneteket küldenek neki, hogy mit mond a rádióban verseny közben, vagy milyen stílusban versenyzik.
A fiatal sztár 19 évesen került a Forma-1 világába, első szezonja során arról is megnyílt, hogy mentálisan megviselte a sok figyelem, amely ráirányult.
Norris most hazai versenyére készül, a hétvégén Silverstoneba érkezik a száguldó cirkusz. Csapata, a McLaren több nehéz hétvégén van túl, a fiatal versenyző reménykedik, hogy otthon jobban fognak teljesíteni.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama