
Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek
A szakértő szerint az orosz front ugyan nem, de a csapások áttevődnek Ukrajna keleti részéről az ország nyugati felére is.
Az oroszok korábban bejelentették, hogy ha a NATO által küldött, bármilyen hadianyag belép Ukrajnába, attól kezdve arra célpontként tekintenek.
A biztonságpolitikai elemző elmondása alapján a legújabb rakétatámadásban megrongálódott kárpátaljai épületben egy NATO-országból érkezett szállítmány volt, melyet az orosz kormány kijelentése értelmében megsemmisítettek.
Egymásnak tökéletesen ellentmondó információk láttak napvilágot arról, hogy mi várható május következő heteiben. Egyre több Európai vezető békét akar, azonban Amerika sem lóg ki a sorból, 34,5 milliárd dollárt bocsájt Ukrajna rendelkezésére, annak érdekében, hogy minél sikeresebbek legyenek az orosz erők elleni harcban és hamarabb véget érjen a hónapok óta tartó borzalom. Mind katonailag, mind pedig politikailag is nagy kérdés az, hogy mi lesz május 9-én, ugyanis az ukránok felvették a kesztyűt, átlőttek orosz területre – mondta a biztonságpolitikai szakember.
Nógrádi az ukrán nagykövetek nyilatkozatairól is beszámolt, miszerint szereptévesztésben vannak, kihasználják azt, hogy a nyugati világ mögöttük áll.

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből

Egymás ellen fordulnak a Bajnokok – péntek este valaki végleg kiesik az Exatlonból