
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A magyar színésznő 8 éve alkot egy párt szerelmével, akivel első közös gyermeküket várják. Úgy érezték, csak most jött el az idő arra, hogy családot alapítsanak. A Jóban Rosszban egykori sztárja saját bevallásai szerint igencsak rosszul viselte várandóssága első trimeszterét, de lassan 6 hónapos kismamaként újra rendesen éli életét.
Kislányukat augusztus végére, szeptember elejére várják, előtte még azonban költözni szeretnének, mivel imádott Los Angeles-ük sajnos már nem a régi. Heni és párja a következő néhány évet a texasi Austin-ban tervezik tölteni, csodálatos családi otthonukat már meg is vették, mindössze a költözés lesz problémás, hiszen a kijelölt időszakban a kismama már annyira közel lesz a kiírt dátumhoz, hogy nem repülhet.
Heni a Mokka kedd reggeli adásában mesélt még az amerikai életükről, valamint arról is, mit gondol a házasság intézményéről, és lesz-e a közeljövőben hatalmas lagzi.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát