
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
Mindkét énekes küldetésének tartja az éneklést, hisznek a zene felszabadító erejében. Azt azonban nem gondolták volna, hogy a dal megírásakor még a háború szele sem érintette a világot, most, a megjelenéskor azonban már javában, több mint egy hónapja dúlnak a harcok a szomszédos Ukrajnában.
A pandémia utáni szabadságot szerették volna érzelmekkel kifejezni, papírra vetni és vászonra vinni, ekkor jött a világ legnagyobb fájdalma, a háború - árulták el kedden a Mokkában.
A népi vonal mindkét előadó életében nagy szerepet játszik, amikor együtt zenélnek, még intenzívebb érzelmi mélységeket élnek meg és adnak át a közönségnek. 20 éve ismerik egymást, nagy szimbiózis jellemzi mindenkori közös alkotói munkájukat. Minden esetben felerősödnek a közölni szánt energiák, Joci el is sírta magát, mikor meghallotta Gabi hangját.
Az érintés fontosságát szerették volna megjeleníteni a dalban is és a klipben is. Utóbbiban egészen a gyermekkortól napjainkig jelennek meg az őszinteség és a tisztalelkűség jegyében a bizonyos generációkat és emlékeket bemutató táncok.
A címlapfotó illusztráció: tv2play.hu

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!


