
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Legutóbb bejegyzésben üzent gyermekei anyjának és a felügyelet miatt bírósághoz fordult. Ezt követően azonban megkezdődött a kommunikáció közte és felesége között. A poszt pedig meghozta hatását, másnap már kislányával aludt.
A zenész úgy értékelt, hogy erős szavak voltak, de ő egy elkeseredett apuka. Az indulatok vezérelték, bizonyos részét megbánta. Egy részét viszont nem tudja bánni, mert másnap nála aludtak a gyerekek. Most már hétköznap is láthatja őket. Beszélnek az anyukával, ha csak a gyerekekről van szó. Reméli, hogy sikerül hamar kikeveredni ebből a szituációból, és elkezdhet azokra a dolgokra fókuszálni, amelyek tényleg fontosak, így a gyerekekre.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát