
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Február 24-én az orosz hadsereg megtámadta Ukrajnát, ezáltal pedig rengeteg ember élete megváltozott. A háború előtt néhány órával készült képen gyanútlan emberek sétálgatnak Kijev egyik legforgalmasabb utcáján, mit sem sejtve a közelgő borzalmakról. Egy szerelmespár mosolyogva, meghitten bújik össze a még kissé csípős februári hidegben, azonban nem sokkal később kétségbeesés és félelem lett urrá a fiatalokon. Felsírtak a légvédelmi szirénák és véget ért addigi életük.
Ukrajna már majdnem 1 egész hónapja igyekszik megfékezni az orosz megszállókat, ez idő alatt pedig Kijev "arca" is teljesen átalakult. A világhálón keringő fotókon nyoma sincs az átlagosnak nevezhető hétköznapoknak, rengetegen otthonuk elhagyására kényszerültek, és talán nem is lesz hova hazatérniük, hiszen a folyamatos légi csapások következtében lakóházak tucatjai váltak a földdel egyenlővé.
A képen merengve felsejlik a remény, hogy egyszer talán újra azok a bizonyos "szürke hétköznapokba” csempészett apró örömök jelentenek majd mindent, és a háborús menekültek újra otthonra lelnek.
A címlapfotó illusztráció: shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát