
Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik
Kulcsár Edina néhány napja tette hivatalossá, hogy férjével, Csutival külön utakon folytatják. Régóta lehetett tudni, hogy a párnak komoly gondjai vannak, ugyanakkor mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy megmentsék szerelmüket, de ez sajnos nem sikerült. Edina és Csuti is bejelentették: külön utakon folytatják.
A szépségkirálynő azonban nem tétlenkedett, és már egy másik férfi mellett találta meg a boldogságot, aki nem más, mint G.w.M, polgári nevén Varga Márk.A zenész novemberben debütált videoklipjében már feltűnt Edina, az is elképzelhető, hogy a forgatáson pattantki köztük a szikra.
A G.w.M. január elején jelentette be közösségi oldalán, hogy alig egy hónapja él külön családjától:
„Sziasztok!
Nagyon nehéz időszak van mögöttem! Úgy érzem, hogy őszintének kell lennem veletek és beszélnem kell a magánéletem változásairól. Ahogyan láthattátok, és sokan is írtatok ezzel kapcsolatban, 1 hónapja már nem élek együtt a családommal. Az a döntés született, hogy a párommal elválnak az útjaink. A gyerekeinket közösen neveljük, ez soha nem is volt kérdés köztünk. Számomra ők a legfontosabbak és bármikor tudok is velük találkozni. Mindenben maximálisan támogatom őket a továbbiakban is. A viszonyunk jó maradt, a két gyermekünk lelke a legfontosabb számunkra. Mást és többet nem szeretnék a szakításomról mondani! Kérlek, ezt tartsátok tiszteletben, és ne nehezítsétek ezt az amúgy sem könnyű helyzetet negatív vagy degradáló kommentekkel!” – írta január 3-án Facebook-oldalán a zenész.
A bejelentés szövege szinte kísértetiesen hasonlít Edina nemrégiben közölt soraira, de ahogyan a pár új közös fotóján látszik, nem sokat gyászolták előző kapcsolatukat, és nagyon is boldogok együtt.
Az énekes is megszólalt a kapcsolatukról.

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin