
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Az alapítvány 285 ezer euró (105 millió forint) kártérítést fizetett Felix Hildesheimer zsidó zeneműkereskedő örököseinek. A teljes összeget átutalták az előző nap - közölték.
Hildesheimer 1938-ban vásárolta az 1706-ban Itáliában készült hangszert, nem sokkal később azonban zsidóként kénytelen volt eladni házát és zeneműkereskedését, 1939-ben pedig öngyilkos lett.
Sophie Hagemann, a zenei alapítvány 2010-ben elhunyt társalapítója 1974-ben vásárolta meg a hegedűt, és maga játszott rajta. Mivel a vásárlás jóhiszeműen történt és az alapítvány segített az eredet tisztázásában, a nácizmus idején eltulajdonított kulturális javak visszaadásával kapcsolatban javaslatokat megfogalmazó német bizottság 2016-ban nem ajánlotta a hegedű visszaadását, csak azt javasolta, hogy anyagilag kártalanítsák az örökösöket.
A javaslatot akkor mindkét fél elfogadta, az ambergi székhelyű és a fiatalok hegedűoktatását főleg Nürnberg környékén támogató alapítvány azonban halogatta a fizetést, majd 2021 elején meg is tagadta azzal az indoklással, hogy szerintük az egykori tulajdonos "nem olyan módon veszítette el a hangszert, amely alapján az örökösök igényt tarthatnának rá".
Ezzel azonban az alapítvány csak még rosszabbul járt, mert a restitúciós bizottság a kártérítés javasolt összegét ez év decemberének elején 100 ezer euróról 285 ezer euróra emelte, és leszögezte, maguk az érintett felek sem vitatják, hogy az értékes hegedűt a náci üldöztetés következtében veszítette el a család. Közben 2021 folyamán az alapítvány új elnökséget választott, amely állást foglalt a "méltányos megoldás" mellett.
A kártérítés megfizetésével kevesebb mint felére csökkent az alapítvány vagyona, de keresik a módját annak, hogy az eredeti céloknak megfelelően folytatódhasson a szervezet tevékenysége - közölték.
Az alapítvány szerint megegyeztek az örökösökkel arról, hogy igyekeznek "a megértés hangszerévé" tenni a Guarnierit.
MTI/Címlapfotó: www.hofmann-hagemann-stiftung.de

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!