
Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma
Ben Affleck szerint még mindig inna, ha együtt maradt volna korábbi feleségével, Jennifer Garnerrel. A páros még 2005-ben kötötte össze az életét, házasságukból pedig három gyermekük született: Violet, Seraphina és Samuel. 2015-ben viszont úgy érezték, hogy muszáj külön utakon folytatniuk, majd 2018-ban kimondták a válást.
"Végül egymás torkának estünk volna. Valószínűleg még mindig alkoholista lennék. Részben ezért is kezdtem el inni, mert csapdában éreztem magam" - mesélte a The Howard Stern Showban Ben Affleck.
A színész elárulta, hogy hiába volt boldogtalan, úgy érezte, a gyerekeiért muszáj tűrnie, amely durva alkoholizmushoz vezetett - számolt be róla a LADbible.
"Úgy voltam vele, hogy nem mehetek el a gyerekeim miatt, de boldog sem vagyok, mit csináljak? Így legurítottam egy üveg whisky-t, majd elaludtam a kanapén, azonban kiderült, hogy nem ez a megoldás a problémámra. Végül beszélgettünk, és arra jutottunk, nem akarjuk, hogy ez legyen a mintapélda a házasságról a gyerekeink számára" - folytatta a színész.
"Volt egy házasságunk, ami nem működött, hiába próbáltuk megoldani a problémákat a gyerekeink miatt. Minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy jobb legyen. Tudom, hogy Jennifer jó anya volt, és remélem, engem is jó apának gondol. Beismertem, hogy muszáj józannak maradnom" - mesélte Ben Affleck.
A színész a válást követően elvonóra ment az alkoholizmusa miatt, majd elmagyarázta, hogy: "a függőség leküzdésére a szenvedés a gyógyír".
A színész azóta teljesen helyrejött, és már Jennifer Lopezzel együtt élik boldog mindennapjaikat.

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint

Kasza Tibi vagy Stohl András? – Tolvai Reni pikáns választ adott

Dögösebb, mint valaha: Gelencsér Tímea az Exatlon kulisszái mögül jelentkezett