
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Damu Rolandot koronavírus fertőzése miatt műtüdőre kellett kötni. Jelenleg a Városmajori Szív - és Érgyógyászati Klinikán kezelik, ott, ahol Kóbor János elhunyt.
A Bors értesülései szerint Roland több barátját is elveszítette az utóbbi időben, mivel 2015-ös szabadulását követően folyamatosan csúszott ki a lába alól a talaj. Több barátjától kölcsönkért, de tartozását sosem rendezte feléjük, így végül elfordultak tőle.
Családjával is megromlott a viszonya.
A Borsnak Roland húga elmondta, hogy bár sokáig jó testvérek voltak, mára már nem beszélnek. Ö akkor fordult el tőle, amikor Roland letagadta a kislányát. Damu Anita a lapnak elmondta, hogy Roland neki is tartozik. Bár nagyon sajnálja, ami Rolanddal történik, viszont úgy gondolja, hogy mindent magának köszönhet. Reménykedik, hogy le fogja küzdenie betegséget és felépül, de ha nem így lenne, akkor nem szeretné, hogy a családjából bárkinek lelkiismeretfurdalása legyen Roland miatt – írta meg a napilap.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát