
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői
Pokoli kínokat élt át a kisbuszban Gáspár Győző, mikor épp Ambrus Attilához utazott a Hal a tortán többi szereplőjével. A showmant zsemlével is megkínálta Horváth Gréta, azonban az sem segített rajta, ezt követően pedig elájult a járműben.
"Az előbb, amikor jöttünk, akkor majdnem felakadt a szeme" - mondta Szögeczki Ági, aki rémülten figyelte Győzőt.
Később aztán magához tért a showman, de egyből kérte a sofőrt, hogy álljanak meg egy picit, mert muszáj levegőznie. Közben Horváth Gréta vizes borogatással próbálta csillapítani Győző rosszullétét.
"Közbejött egy gigszer. Lassan 12 éve pánikbeteg vagyok, és rám jött egy roham a buszban, amit nem tudtam kezelni. Nagyon rosszul voltam" - mesélte Győző a kameráknak.
A vacsorára azonban már jobban lett, amely végül igazán felejthetetlenre sikeredett.

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?