
Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!
A Rocky-franchise sztárja nagyon intenzíven edzett, hogy negyedszerre is Rocky Balboa bőrébe bújjon a 80-as években. A fárasztó tréningek azonban nem fogtak ki rajta, Dolph Lundgren ökle viszont igen, amely kórházba is juttatta.
A szörnyű baleset irónikusnak is mondható, ugyanis Rocky azért szállt ringbe Dolph Lundgren Ivan Drogoja ellen, hogy bosszút álljon barátja, Apollo miatt, akire halálos csapást mért a szovjet ökölvívó a ringben.
A finálé harcjelenetének forgatása közben Sly megkérte Lundgrent, hogy valóban üsse meg őt a mellkasán, mivel szerette volna, ha valóságosnak tűnik a jelenet. Így is lett, mivel kórházba kellett szállítani Stallonét még aznap este - számolt be róla a New York Post.
"Nos, porrá zúzott engem. Abban a pillanatban nem éreztem semmit, de aznap a szívem dagadni kezdett, a vérnyomásom pedig 260-ra emelkedett. Bevittek aztán az intenzívre, ahol apácák vettek körbe. Négy nappal később viszont eljöttem, mert be kellett fejezni a jelenetet" - számolt be róla Stallone.
Az erőteljes csapást végül úgy döntött, hogy benne hagyja a filmben, hiszen így lett csak igazán realisztikus.
Címlapfotó: Instagram/Sly Stallone

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet

Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek