
Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett
Tóth Verával együtt indult 2003- as Megasztárban, amit Vera nyert meg. Vera búcsúzott egykori vetélytársától, akinek a váratlan haláláról annyit árult el, hogy hosszú betegség után hunyt el.
Egykori zenésztársa, Torres Dani is megemlékezett róla.
2004-ben ezzel a dallal búcsúzott a Megasztártól.
Búcsúdal.....
Kandech Evelyne 1984-ben született, édesapjával, Ahmed Brahim Kandechhel, aki Sierra Leone- ből származik 20 éves korában találkozott először. Öt hónapnyi szervezőmunka után Vujity Tvrtkó segített neki, hogy megismerje a férfit.
"Nem bírtam megállni, és a nyakába ugrottam. Először furcsa volt, amikor édesapám magyarul szólt hozzám. Megállás nélkül bombázott a kérdéseivel: kérdezett édesanyámról és az itthoni életemről. Úgy éreztem, ott, abban a pillanatban mindent azonnal tudni akar." -nyilatkozta a találkozó után a Blikknek.
Ének-zene tagozatos általános iskolába járt, majd a Pécsi Tudományegyetem teológia szakán folytatta a tanulmányait. A középiskola után a Megasztár legelső évadában tűnt fel, ahol a legjobb 12 versenyző közé jutott be, a negyedik helyig jutott. A Megasztár után bébiszitterkedett, majd több zenekarban is szerencsét próbált. Végigturnézta az országot a megasztáros csapattal, később zenés darabokban szerepelt a Ruttkai Éva Színházban (Slágerkoktél és Apácashow), majd önálló zenés-mesés gyermekműsora volt Evelyne Babaháza címmel a Szerencsi Éva Stúdióban. Gyermeklemezt adott ki Buli Suli címen és elkezdte az óvónőképző főiskolát. Utoljára a ToyBox zenekarban énekelt.
Lagutóbb képernyőn 2017 februárjában a VIASAT3 Sikítófrász című vetélkedőjében láthattuk.
A TV2 is elbúcsúzott egykori felfedezettjétől.

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka

Esküvő a láthatáron? – így készül Hajdú Péter a nagy napra

Csuti és szerelme nagy lépésre készülnek: gyerekszobát építenek az otthonukban

Üldözték a Next Top Model Hungary döntősét, videó is készült az esetről