
Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton
Legalább 150 meghívott vehetett részt az idei nyár egyik celebesküvőjén, köztök, hires emberek, zenészek, sportolók. Sokan posztoltak is az eseményről, míg a Blikknek sikerült lesifotókat készíteni a készülődésről, amit itt lehet megnézni.
– Hajni és Peti külön kis bungallóban voltak, nem is látták egymást a ceremónia előtt– Hajnihoz már délelőtt érkezett a sminkes és a fodrász, kicsit később pedig barátnője, Holdampf Linda stylist is megjött. Majka még jókedvűen kártyázott egyet a barátaival, így töltötte utolsó „szabad” perceit – nyilatkozta a lapnak a pár egyik barátja.
A vendégek között volt Majka számos Tv2-ös kollégája, Tilla, Ördög Nóra és férje Nánási Pál, Curtis, Pápai Joci, Hajós András, Nika, valamint Király Viktor és felesége, Anita.
Majoros Hajnalka, ismertebb nevén Dundika 10 évet várt arra, hogy a rapper feleségül vegye. Két kisfiuk született, az ötéves Olivér és a tízéves Marián.
Esküvői főpróbát már tartottak a Tv2 Mr. és Mrs. című szórakoztató műsorában, amit 2013-ban megnyertek.
Címlapfotó: TV2 sajtószoba Mr és Mrs

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást