
Elérkezett a döntő: kiderül melyik páros nyeri A Nagy Duettet

Fotó: FB/A Dal A tavalyi győztesek, Rácz Gergő és Orsovai Reni
Újdonság továbbá, hogy a nyolc döntősből a zsűri által kiválasztott legjobb négy dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban, nem csak a végső győztes. A Duna Televízió a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni a műsorral. A jubileumi, tizedik évad számos meglepetéssel várja a zenészeket és a nézőket.
A pályázatra több mint 400 produkció érkezett. A műsorba bejutott 40 előadó többsége még ismeretlen a nagyközönség számára, ám többen is vannak, akik már a korábbi években bemutatkoztak a műsorban. A már ismert indulók között találjuk Kállay Saunders Andrást, Kozma Orsit, Nagy Adrit, Radics Gigit, Veréb Tomit, és Horányi Julit, Szabó Lesliet.
A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy A Dal továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek, amely idén még nagyobb jelentőséggel bír a zenészek körében, mivel fórumot kínál a fellépésre egy olyan időszakban, ami nem kedvez az előadóművészetnek.
A Dal 2021 nyertese amellett, hogy pénzjutalomban részesül, lemezfelvétel és videoklip készítésére is lehetőséget kap, valamint a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerését is megkapja. A tizedik alkalommal látható dalválasztó show-ban több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója” és „A Dal 2021 Felfedezettje” díjakat. A versenybe jutott dalok mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben is, és elnyerheti „A Dal 2021 legjobb akusztik felvétele” címet.
A Dal 2021 élő adásait január 30-tól szombat esténként, a korábban megszokott hat hét helyett hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. A hét szombat számos izgalmat és különlegességet tartogat, amelynek legkatartikusabb pillanataként a március 13-i döntőben kihirdetik az év magyar slágerét.
A zsűri tagjait egyelőre nem árulták el.

Elérkezett a döntő: kiderül melyik páros nyeri A Nagy Duettet

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra