
Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Amikor arról kérdezte az Index J. D. Vance-t, mire alapozza azt a jóslatát, hogy Orbán Viktor vasárnap nyer, az amerikai alelnök a magyar nép demokráciához való ragaszkodását említette. Szerinte a magyarok mindennél jobban ragaszkodnak ahhoz, hogy maguk döntsenek a sorsukról. Nem fognak hallgatni egy bürokratára. Nem fognak hallgatni az Egyesült Államok alelnökére sem. Magukra és a szívükre fognak hallgatni.
Az alelnök szerint az Orbán Viktorral szembeni nemzetközi politikai lépések nemcsak a kormányt, hanem az országot is negatívan érintették.
Ami Viktorral történt, az kifejezetten szégyenteljes, mert a magyar embereket is érintette.
,,Vannak ezek a brüsszeli bürokraták, akik megpróbálják emelni az energiaárakat, és ellenségükké akarják tenni Viktort.”
Vance szerint a brüsszeli bürokraták az energiaárak emelésével próbálták befolyásolni a magyar választásokat, ám ezen a választók átlátnak.
Ebből vezette le azt a várakozását, hogy Orbán Viktor bizonyosan nyer a vasárnapi választáson:
Szerintem Viktor jó munkát végzett a magyar emberek érdekében, ezért győz majd.
Az ellenzékről ugyanakkor kevés konkrétumot mondott, és elismerte: „nem tudok róla sokat”, amikor arról kérdeztük, mit gondol a Tisza Pártról és Magyar Péterről.
Hangsúlyozta, hogy látogatása elsősorban Orbán támogatásáról szól, nem az ellenzék megismeréséről.
J. D. Vance Orbánról: „Felbecsülhetetlen érték számunkra”
Az alelnök szerint Orbán Viktor nemzetközi szerepe túlmutat a magyar politikán.
Úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnök a világon azon kevés államférfiak egyike, aki képes egyszerre tárgyalni különböző felekkel. Vance szerint ez különösen az orosz–ukrán háború kapcsán fontos.
Szerinte Orbán időben felismerte, hogy „a háborúnak véget kell vetni, a vérontásnak meg kell állnia”, mert csak így lehet visszatérni a gazdasági stabilitáshoz és csökkenteni az energiaárakat.
Viktor az egyik olyan ember, az egyik olyan államférfi a világon, akire számíthatunk, aki valóban képes közvetíteni, és aki képes párbeszédet folytatni az ukránokkal vagy az oroszokkal. Éppen ezért ő számunkra felbecsülhetetlen értékű segítség. Éppen ezért vagyok Viktor-párti. Az ellenzék nincs a fókuszomban.
Az alelnök szerint Orbán politikai stílusa és tárgyalóképessége miatt hatékony vezető. Nemcsak az Egyesült Államok számára fontos, hanem Magyarországnak is: „Nyilvánvalóan nagyszerű a magyar emberek számára is.”
NATO szerepe, szárnyaló energiaárak és Irán
A NATO jövőjéről szólva Vance hangsúlyozta, hogy a szövetség szerepe továbbra is fontos, de változtatásokra van szükség. Úgy fogalmazott:
A NATO nagyszerű lehetne, de nagyot kell lépnie.
Szerinte több európai ország nem tesz eleget saját biztonságáért, miközben gazdasági és társadalmi problémákkal is küzd.
Az alelnök kiemelte, hogy Orbán Viktor ebben a kérdésben is partner: „erős NATO-t akar”, és ő is látja, hogy Franciaországnak, Németországnak és más országoknak „lépniük kell”.
Az energia kérdésében Vance azt hangsúlyozta, hogy Európa túlságosan függ a külső forrásoktól.
Nem lehet valaki jó szövetséges, ha másokra van utalva, ha nincs saját energiabiztonsága
– fogalmazott. Szerinte ezért szükség van arra, hogy Európa nyitott legyen különféle energiaforrásokra.
Az energiaárak tekintetében Európa számára a nagyobb probléma az, hogy alig van olyan európai ország, amely azt tette volna, amit Viktor.
El kell fogadniuk a gázt, az olajat. Be kell fektetniük a nukleáris energiába.
Az Irán körüli konfliktusról azt mondta, az Egyesült Államok nem készül hosszú háborúra.
Nem akarunk hónapokig vagy évekig Iránban maradni
– hangsúlyozta, majd hozzátette: „Ez hamarosan véget fog érni.”
Bár pontos időt nem mondott a konfliktus lezárására. Szerinte a katonai céljaikat nagyrészt elérték, az iráni rezsim gyengül, és a konfliktus lezárulásával az energiaárak is csökkennek majd.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!