
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Margit hídról jelentkezett szombaton Deák Dániel a Facebook-oldalán, holnap innen fog indulni a Békemenet. A XXI. Század Intézet vezető elemzője rámutatott: vasárnap megindul majd a szokásos számháború, hogy vajon hányan voltak a meneten.
Ehhez egy fontos információ, hogy a Margit híd a budapesti hidak közül az egyik legszélesebb. Huszonöt méter széles és 887 méter hosszú, tehát majdnem egy kilométernyi hosszúságú. Kétszer kétsávos autóút van rajta és egyszer egy sávos villamos sín, illetve kifejezetten széles a járdája is
– ismertette Deák Dániel.
Emlékeztetett, tavaly október 23-án, amikor a Békemenet vége még a Margit híd budai hídfőjénél állt, a menet eleje már jóval elhagyta a Nyugati teret és ráfordult az Alkotmány utcára.
Az elemző szerint most még az október 23-i elképesztő erődemonstrációnál is jóval többen vesznek részt az eseményen.
Sok ismerősöm van, aki még soha nem volt a Békemeneten, de most Zelenszkij fenyegetése, az ukrán zsarolás miatt úgy érzi, hogy mindenképpen el kell jönnie és ki kell állnia Magyarország szuverenitása, békéje és biztonsága mellett
– hangsúlyozta Deák Dániel, majd hozzátette: „Holnap találkozunk!”
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter