
Deák Dániel: a Békemeneten többen voltak, a Fidesz jobban mozgósít

Orbán Viktor kifejtette, hogy a Brüsszel által indított felfegyverkezési program kimondott célja ugyanis, hogy az unió 2030-ra készen álljon a háborúra. Szintén 2030 a gyorsított ukrán uniós tagfelvételi eljárás céldátuma. Az unió alapszerződése pedig kimondja, hogy „a tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam köteles minden rendelkezésére álló segítséget megadni ennek az államnak.” Egy harcban álló Ukrajna uniós felvétele tehát azonnali háborúba lépést eredményezne.
Mindez azt jelenti, hogy a jövő évi lehet az utolsó magyar választás, amikor még valóban dönthetünk a háború és béke kérdésében.
Márpedig a bevándorlás esetében már megtanulhattuk, hogy vannak döntések, amelyeket később már nem lehet kijavítani. Ha 2015-ben nem emeltünk volna kerítést, már itt lennének a migránsok.
Ha rosszul döntünk 2026-ban, a következő választáson, 2030-ban már késő lesz korrigálni.
Nem babra megy a játék. Aki békét akar, velünk tart!
– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Deák Dániel: a Békemeneten többen voltak, a Fidesz jobban mozgósít

Orbán Viktor: Köszönjük, Magyarország!

Zelenszkij is megjelent a tiszás meneten

A Békemenet ereje a bizonytalan szavazókig is elér

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

Menczer Tamás a Békemeneten: Kiállunk a hazánk és Orbán Viktor mellett - Videó

Sulyok Tamás: Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe

Így buszoztatják a tiszásokat a nemzeti ünnepen

A balliberális média sem tudja leplezni a Békemenet méreteit

Semjén Zsolt: a kitüntettek életútja a magyar megmaradást szolgálja

Lázár János: Nehézsúlyú bokszmeccsre nem küldhetünk pehelysúlyú versenyzőt, egy Magyar Péterre nem bízhatjuk a jövőt!

Szijjártó Péter: Mi nem félünk sem az ukrán maffiától, sem az ukrán verőlegényektől!