
„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Az idősek életkörülményeinek javítása mindig az egyik legfontosabb volt a nemzeti kormány számára, amit a nyugdíjak vásárlóértékének megtartásával, az illetmények fokozatos emelésével, valamint a 13. havi nyugdíj visszaállításával segít elő immár évek óta. Orbán Viktor legújabb videójában elmondta, nem fogják azt hagyni, hogy a Tisza Párt ezeket az eredményeket Brüsszel kénye-kedve szerint semmissé tegye.
Tehát én azt javaslom, hogy ezt az egész hóbelevancot felejtsük el tiszástól, DK-stól és liberális-baloldali szakértőstől. A 14. havi nyugdíjra is azt mondják a tiszások, a DK-sok és a liberális közgazdászok, hogy nem szabad, ennek nincs itt most az ideje. De igen, most van itt az ideje! Ezt meg kell csinálnunk, vért izzadtunk, de a 13. havi nyugdíjat is vissza tudtuk adni
– jelentette ki a kormányfő.
Orbán Viktor szerint szükséges a 14. havi illetmény is az idősek számára, hiszen nem szeretne a nyugdíjrendszerben változásokat. Úgy véli, minden jó ötlet morálisan is helyes belső változtatás a nyugdíjrendszeren belül, de ugyanakkor legalább annyi igazságtalanságot termel, mint amennyit orvosolni szeretnének.
Van ebben tapasztalatom
” – zárta a szavait a miniszterelnök, aki megígérte, igenis megcsinálják, hogy legyen 14. havi nyugdíj.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet