
Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"
Menczer Tamás bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a Momentum korábbi vezetői – köztük Gelencsér Ferenc – külföldi érdekeket képviseltek a magyarok helyett. Mint írta, a párt politikája rendszeresen szembement a nemzeti érdekkel: „például a szlovákokat a felvidékiek, a románokat az erdélyiek helyett, Brüsszelt a magyar érdek helyett”.
A politikus szerint a Momentum gyakorlatilag megszűnt, de a párt megmaradt képviselői továbbra is „idegen érdekeket” szolgálnak. Menczer felidézte, hogy Gelencsér Ferenc Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, ahol szerinte „a magyarok helyett az ukránokat választotta”.
Menczer kifogásolta, hogy a Momentum volt elnöke nem emelte fel szavát a közelmúlt magyarokat érintő tragédiái és Ukrajna Magyarország felé tett fenyegetései miatt. Úgy fogalmazott: „Gelencsér Ferenc nem Magyarországot tartja fontosnak, hanem a megbízókat: Brüsszelt és Ukrajnát.”
A kommunikációs igazgató a Momentumot a korábbi SZDSZ-hez hasonlította, amely szerinte szintén a politikatörténet „szemétdombjára” került. Hangsúlyozta: a magyar társadalom már ítéletet mondott a párt felett, és hasonló sors várhat a Tisza Pártra is.
Menczer bejegyzését azzal zárta: „Még 228 nap”, utalva a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választásokra.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"

Orbán Viktor Kaposváron: sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot

Szijjártó Péter: Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól

Nézőpont: a Békemenet nyerte az érdeklődési versenyt a médiában is

A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését

Rengeteg pénzt spórolnak meg az autósok a védett árú üzemanyaggal

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásra

Volt tiszás az egykori pártjáról: a Tisza belső vezetői köre megcsalja és átveri a támogatói közösségét

Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter: A német külügyminiszter nyíltan megfenyegette Magyarországot

Orbán Viktor: Hiába tagad a Tisza, azt csinálnák kormányon, amit Zelenszkij parancsol

Szijjártó: az ukránok hülyének néznek minket, de mi nem hülyék vagyunk, hanem magyarok