
Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"
Az egyik politikai párt vezetője 2025. április 22. napján telefonon, ingerült hangnemben kérte számon a Magyar Nemzeti Bank hölgymunkatársát
– olvasható a jegybank közleményében. Mint írták, a jegybank törvényi kötelezettségének eleget téve hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított több személlyel szemben bennfentes kereskedelem gyanúja miatt.
A politikus indulatosan kifogásolta a nyilatkoztató végzésben számára feltett kérdéseket, majd a jövő évi országgyűlési választásokra utalva változásokat helyezett kilátásba.
A Magyar Nemzeti Bank határozottan elítéli a verbális erőszak minden formáját, tevékenysége során kizárólag a törvényeknek alávetve, politikától függetlenül működik.
A politikus 2025. április 22-én, 17.01-kor indított telefonhívásában kifogásolta a jegybank írásbeli nyilatkoztató végzésében foglalt határidőt. A Magyar Nemzeti Bank a végzést már 2025. március 19-én megküldte az érintett részére, a küldeményt csak április 14-én vették át, a válaszadási határidő április 22-én járt le.
Bár az ügyintéző tájékoztatta a betelefonálót arról, hogy jogi képviselője határidő-hosszabbítási kérelmet nyújtott be, a politikus indulatosan kérte számon a jegybank munkatársán a határidőt. Közölte, hogy a nyilatkoztató végzésében foglalt kérdéseket komolytalannak tartja, majd a jövő évi országgyűlési választásokra utalva változásokat helyezett kilátásba.

Fotó: Magyar Péter / Forrás: MTI (Illyés Tibor)
A Magyar Nemzeti Bank törvényi kötelezettségét teljesítve folyamatosan elemzi és értékeli, hogy a tőkepiaci szereplők magatartása megfelel-e a vonatkozó hazai és uniós jogszabályoknak. A Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárása során vizsgálja, hogy magánszemélyek által adott tőzsdei megbízások kapcsán sérültek-e a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) bennfentes kereskedelem tilalmáról szóló rendelkezései. Az eljárás az OPUS Global Nyrt. (OPUS) 2023. júliusi részvény-visszavásárlási bejelentését közvetlenül megelőző időszakra vonatkozik.
Az MNB meggyőződése szerint a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, pártállástól és pozíciótól függetlenül
– tették hozzá.
Hatalmasat kaszált Magyar Péter
Könnyű kitalálni, hogy a szóban forgó pártelnök Magyar Péter, aki ellen felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja. Korábban az Index írta meg, hogy információik szerint Magyar Péter egy alkalommal a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan papírokat, amelyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akció miatt az értékük jelentősen megnő.
Tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát, 2023. július 21-én, pénteken este.
Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket.
A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert
– írta saját forrásra hivatkozva az Index, hozzátéve, hogy ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának a felügyelőbizottsági tagja volt. Ezzel az ügylettel a Tisza Párt vezetője jelentős bevételre tett szert.
Forrás: Magyar Nemzet

Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"

Orbán Viktor Kaposváron: sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot

Szijjártó Péter: Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól

Nézőpont: a Békemenet nyerte az érdeklődési versenyt a médiában is

A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését

Rengeteg pénzt spórolnak meg az autósok a védett árú üzemanyaggal

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásra

Volt tiszás az egykori pártjáról: a Tisza belső vezetői köre megcsalja és átveri a támogatói közösségét

Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter: A német külügyminiszter nyíltan megfenyegette Magyarországot

Orbán Viktor: Hiába tagad a Tisza, azt csinálnák kormányon, amit Zelenszkij parancsol

Szijjártó: az ukránok hülyének néznek minket, de mi nem hülyék vagyunk, hanem magyarok