
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága (JURI) január 23-án, jövő csütörtökön tárgyalja Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője mentelmi jogát érintő két ügyet – írja a Népszava. A politikust Magyarországon két különböző eset miatt szeretnék felelősségre vonni: lopás és rágalmazás vádjával.
Lopás vádja: incidens egy budapesti szórakozóhelyen
Az első ügy Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezésére indult, aki Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A vád szerint 2024-ben egy budapesti szórakozóhelyen, az Ötkertben a Tisza Párt vezetője botrányosan viselkedett.
A politikus szóváltásba keveredett egy férfival, aki telefonjával levideózta az esetet. A Tisza-vezér ezek után elvette tőle és később a Dunába dobta a készüléket.
A Magyar Nemzet információi szerint a helyszínt a közterületi kamerák felvételei alapján azonosították, a készülékről pedig sikerült lementeni a tárolt videófelvételeket, amelyeket a hatóságok felhasználnak a nyomozás során. Mindezek alapján állapította meg az ügyészség a bűncselekmény gyanúját, vagyis azt, hogy Magyar Péter az őt videózó férfi telefonjának elvételével és a Dunába dobásával lopást követett el.
Rágalmazási per: fideszes politikus a másik oldalon
Egy másik ügyben egy politikus rágalmazás miatt szeretné perbe fogni Magyar Pétert. A jogi bizottság előtt mindkét ügyet külön előadó képviseli: a lopás ügyében a lengyel szociáldemokrata Krzysztof Śmiszek (S&D), míg a rágalmazási ügyben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselője, Dominik Tarczyński jár el. Az eljárás zárt ajtók mögött zajlik, ahol meghallgatják az érintett politikust, begyűjtik és lefordítják a szükséges dokumentumokat.
Az előadók ezután jelentést készítenek, amelyben javasolják a mentelmi jog felfüggesztését vagy fenntartását. A szakbizottság szavazással dönt az állásfoglalásról, amelyet később az Európai Parlament plenáris ülésén is jóvá kell hagyni.
Magyar Péter feltételeket szab
Magyar Péter többször kijelentette, hogy hajlandó lemondani mentelmi jogáról, amennyiben az Orbán-kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Ez azonban a jelenlegi politikai helyzetben valószínűtlen, így az EP döntése lesz mérvadó.
Az ügyek kimenetele nemcsak a Tisza Párt elnökének politikai jövőjét érintheti, hanem komoly figyelmet irányíthat az EP-képviselők mentelmi jogának kérdésére is. A lopási vádak és a rágalmazási ügy kapcsán további részletek és bizonyítékok várhatók az eljárás előrehaladtával.
Címlapfotó: Facebook

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!