
Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok
Kovács Zoltán Donald Trump és Orbán Viktor miniszterelnök pénteki, amerikai találkozója kapcsán úgy fogalmazott, hogy a két politikus között közös pont többek között a béke iránti elkötelezettség, a migráció és az LMBTQ-mozgalom témája, a család szentsége és a gazdaságpolitika.
Donald Trump elnökként már tanúbizonyságát adta annak, hogy hogyan lehet másként viszonyulni a világban zajló eseményekhez, már akkor bebizonyította, hogy ő a béke elnöke - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy ismételt választása esetén is az várható tőle, hogy a háborúk és konfliktusok gerjesztése helyett békés megoldásokat sürget.
Nyilvánvalóvá tette a béke melletti elszántságát - emelte ki Kovács Zoltán, jelezve: Donald Trump, ahogyan a magyar kormány is, a béke mellett foglalt állást az orosz-ukrán háború kirobbanásának "első percétől fogva".
A magyar-amerikai kapcsolatok jól működnek, a gazdasági együttműködésben, Magyarország NATO-tagságban és -szerepvállalásban, valamint a felelősségvállalásban "keresve sem lehet hibát találni" - fogalmazott az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden jelenlegi amerikai elnök úgy reagált a találkozóra, miszerint Donald Trump olyan emberrel találkozik, aki nem hisz a demokráciában.
Az amerikai elnök kijelentését "nettó hazugságként" értékelte, mint mondta, a balliberális sajtót és az amerikai elnök beszédíróját a helyén kell kezelni. Az ideológiailag vezérelt amerikai elnökség nem tiszteli a magyar emberek véleményét és akaratát - tette hozzá Kovács Zoltán.
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár arra is kitért, hogy a magyar modellváltás tizennégy évének köszönhető, hogy Magyarország sokkal nagyon figyelmet vált ki a nemzetköz sajtóban és az Egyesült Államokban.
A személyes kapcsolatok minősége nagyon fontos a politikában - emelte ki Kovács Zoltán azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump floridai rezidenciáján fogadta a magyar miniszterelnököt.
MTI

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!

Veszprém fideszes országgyűlési képviselője gratulált ellenfelének

Felfüggesztették a szavazást Somogyban, rendkívüli esetről érkezett hír

Sulyok Tamás: rendben lezajlott a választás

Itt a legújabb felmérés: nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete