
Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

A napilap cikkének hétfői száma ismerteti, hogy a Nézőpont Intézet május közepe óta rendszeresen feltette kutatásaiban a kérdést a felnőtt magyaroknak, hogy Orbán Viktor és Karácsony Gergely közül kit választanának miniszterelnöknek. A kampánystartja utáni héten 16 százalék nevezte meg a főpolgármestert, amely egy héttel később 14 százalékra csökkent, alighanem az angoltudása körüli botrányok miatt. Karácsony csak június elején tudott javítani a kínai egyetem elleni kampányával: június elején 21 százalékra emelkedett a miniszterelnökségét támogatók aránya.
Júniust azonban elvesztette a főpolgármester, az őt miniszterelnöknek akarók tábora nem nőtt tovább, sőt enyhén csökkenni kezdett, 21-ről június végére 18 százalékra. A Kína-ellenesség nem bizonyult tartós kommunikációs segítségnek, a nyelvtudás hiánya és a fővárosi közlekedés lebénulása erősebb hatásúnak bizonyult.
A főpolgármesternek nemcsak saját gyenge és gyengülő támogatottsága, de a hivatalban lévő miniszterelnök tartósan magas szavazótábora is fejtörést okozhat. Az Orbán Viktort Karácsonnyal szemben újraválasztani akarók aránya ugyanis folyamatosan ötven százalék körüli volt a vizsgált időszakban. A főpolgármester indulási szándéka senkit nem tántorított el a jobboldalon Orbán Viktor támogatásától - ismerteti a kutatás.
Karácsony Gergely győzelmi esélyeit ezen felül - akár már az előválasztásnál is - csökkenti, hogy még a kormánykritikusok körében sem egyértelmű a Párbeszéd társelnökének támogatása. Június végén ebben a potenciális táborban statisztikailag ugyanannyian mondták, hogy sem Orbánt, sem Karácsonyt nem szeretnék miniszterelnöknek (41 százalék), mint amennyien a főpolgármestert favorizálták (42 százalék) - olvasható a Magyar Nemzetben.
MTI/Fotó: illusztráció (MTI)

Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

Orbán Viktor: Brüsszelben ideje lenne a józan észre hallgatni

Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett: Brüsszelben már készülhetnek a válságstábok (VIDEÓ)

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

Elszólta magát a közvélemény-kutató: szándékosan támogathatják a Tisza Pártot a felmérésekkel?

Orbán Balázs: Brüsszel adóemeléseket és megszorításokat követel Magyarországtól

Sorosék elképesztő képmutatással nevettetik ki magukat

Kéri László megint leleplezte Magyar Péter titkos terveit

Dömötör Csaba: a Patrióta frakció bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen ellen

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására

„Nyugodtan perelj be, Bandi, azt szoktad csinálni” – nekiesett a vérig sértett DK Hann Endre kutatócégének

Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora