
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
A beszámoló szerint a mintegy két évvel ezelőtt kezdődött titkos nyomozást követően csütörtök reggel több házkutatást hajtottak végre elektromos berendezések, valamint dokumentumok felkutatása céljából Belgiumban és Portugáliában.
A belga szövetségi ügyészség megerősítette, hogy a két országban összesen 21 házkutatást végeztek a hajnali órákban "egy, az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben", amelynek során számos dokumentumot és eszközt lefoglaltak, valamint több embert előállítottak, akiknek kihallgatását kezdeményezték.

A fotó illusztráció: az Európai Parlament X-oldala
A Follow the Money című holland oknyomozó újságírással foglalkozó szervezet honlapján közzétett információk szerint a korrupciós ügyben a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat érintett, amelynek lobbistái európai parlamenti képviselők megvesztegetésén keresztül próbáltak befolyást szerezni az uniós döntéshozatalra.
Az RTBF kérdésére a belga szövetségi ügyészség nem erősítette meg a Huawei érintettségét, valamint a vizsgálat ezen szakaszában nem hozták nyilvánosságra az esetlegesen érintett EP-képviselők személyazonosságát sem.
A Follow the Money honlapján azt írta: a belga rendőrség megvesztegetés, hamisítás, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel gyanújával tartott házkutatást a Huawei brüsszeli irodájában és a kínai technológiai vállalat lobbistáinak otthonaiban.
Az illetékes hatóságok azt gyanítják, hogy a Huawei lobbistái kenőpénzt fizettek EP-képviselőknek cserébe azért, hogy támogassák ügyeiket az Európai Unióban - írták. Mintegy 15 volt és jelenlegi európai parlamenti képviselő van a nyomozók célkeresztjében. Az Európai Parlament irodáiban nem végeztek házkutatást - tették hozzá.
Az ügy mintegy két évvel a Katargate néven ismertté vált, az uniós parlamentet érintő korrupciós botrány azután robbant ki. A 2022 decemberében kirobban botrány során - amelyben a gyanú szerint Katar és Marokkó próbálta befolyásolni az Európai Parlament döntéshozatalát - többeket letartóztattak Brüsszelben, köztük Eva Kailit, az EP görög szocialista alelnökét és Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le egyebek mellett Panzeri és Kaili otthonában.
Frissítés:
Az ügyben érintett kínai távközlési vállalat egy közleményben a következőképp reagált:
A Huawei Technologies vizsgálja az ügyet. A vállalat elkötelezett minden törvény és szabályozás betartása mellett, amely azon országokban és régiókban érvényes, ahol működik. A Huawei az integritáson alapuló üzleti gyakorlat elveit követi, kiemelt figyelmet fordít az üzleti etikára, és szigorúan betartja az összes vonatkozó törvényt és szabályozást. A Huawei „zéró toleranciát” alkalmaz a megvesztegetés és a korrupció terén.

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról