
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Egy rendőrautó ütközött össze egy kocsival péntek este Bukarestben. A maszol.ro információi szerint összesen nyolc ember sérült meg, köztük két rendőr.
A bukaresti rendőrség a lapnak közölte, hogy a rendőrautó három utasa, a másik jármű vezetője, egy 25 éves nő és négy utasa: két 22 éves és egy 27 éves nő, valamint egy 19 éves fiatalember a sérült. Mindannyiukat kórházba szállították a mentők.
Mindkét sofőrt alkoholszondával tesztelték a baleset után, de mindkettejük esetben bebizonyosodott, hogy nem fogyasztottak alkoholt mielőtt a volán mögé ültek.
A helyi rendőrség vizsgálja a baleset pontos okait és körülményeit.
A címlapfotó illusztráció (Shuttestock)

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról