
200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől
Mintegy 23 kilométerre elkóborolt otthonától, és egy vadasparkban rekedt egy kisfiú Zimbabwe északi részén. A 8 éves Tinotenda Pudu a mintegy 1400 négyzetkilométer kiterjedésű Matusadona Nemzeti Parkban esett a vadon fogságába – írta csütörtökön a BBC.
A területen elefántok, valamint nagyjából negyven oroszlán is él, a gyerek mégis öt napon keresztül életben tudott maradni. Vadon termő gyümölcsöket evett, a kiszáradt folyómedrekben egy bottal ásott, hogy ivóvízhez jusson, illetve egy sziklás ülőhelyet használt alvásra.
A fiú felkutatására keresőcsapatot indítottak. A vadőrök autóját egy alkalommal meghallotta a fiatal, és rohant is felé, de hajszál híján elkerülték egymást. Végül a szakemberek megfordultak, és észrevették a friss emberi lábnyomokat, így addig kutattak a környéken, amíg Tinotenda Pudut meg nem találták.
Bár a kis „Maugli” életbenmaradási képességei csodálatra méltóak, valószínűleg ez volt az utolsó esélye, hogy épségben kimenekítsék a rezervátumból.

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel