
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Charles Smith-t, a népszerű tiktokkert vád alá helyezték, miután beismerte, hogy növényvédő szert fújt egy arizonai üzletben az élelmiszerekre - írja a People.
A 27 éves férfi, akit a TikTokon Wolfie Kahletti néven ismert, legújabb videójában "csínytevésként" fújta a helyszínen ellopott növényvédő szert zöldségekre, gyümölcsökre, és különböző húsokra is egy Walmart üzletben.
A felháborító eset december 19-én, helyi idő szerint 20:30 körül történt. Smith ekkor ment be a South Stapley Drive-on található üzletbe, hogy "vicces" videót forgasson a TikTok-fiókjára.
Az ominózus tartalmat azóta törölte az internetes troll, a rendőrség azonban körözni kezdte őt, majd a férfi önként elment a kihallgatásra, ahol beismerte a növényvédőszer ellopásának, és élelmiszerekre szórásánakbűntettét.
Smith-t most szándékos károkozással, veszélyeztetéssel és lopással, valamint méreg kiszórásával vádolják.
Az ügy bírósági jegyzőkönyvei szerint Smith "trollnak" nevezte magát, aki gyakran posztol olyan provokatív csínytevéseket, amelyeknek célja, hogy vitákat vagy felzúdulást keltsenek.
Videóit rendszeresen több mint egymillióan nézték meg, néhány közülük elérte a 12 milliós megtekintést is.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról