
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
Sajtóinformációk szerint a negyvenéves játékos santosi, tengerparti házánál helyi idő szerint csütörtök este szállt be egy rendőrautóba. A brazil legfelsőbb bíróság szerdán döntött úgy, hogy az ex-csatárnak odahaza kell börtönbe vonulnia, hazájában kell letöltenie a börtönéveket.
Robinhóra 2017-ben szabta ki egy olasz bíróság a büntetést. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt egy diszkóban. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség.

Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, ezért kell Robinhónak otthon börtönbe vonulnia. Az ügy sokáig húzódott, az ítélet megszületése után a játékos ügyvédje jelezte, hogy fellebbeznek, illetve mindent megtesznek azért, hogy a procedúra lezárultáig Robinho szabadlábon maradhasson. A Legfelsőbb Bíróság szerdán utasította el a büntetés felfüggesztésére vonatkozó beadványt.
A Copa America-győztes futballista, aki megfordult a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében visszatért első profi csapatához, a Santoshoz, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele. A támadót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették.
Instagram oldalán továbbra is ártatlanságát hangsúlyozza.
MTI

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj