
Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért
Cahi Hanegbi bejelentette, hogy péntek előtt nem kezdik meg az elraboltak szabadon bocsátását, de hozzátette, hogy a felek között folyamatos és előmutató a kapcsolattartás.
Nincs fegyverszünet, háború van. Nem terveznek tűzszünetet mindaddig, amíg nincs egyeztetett időpont a túszok szabadon engedéséről született terv végrehajtására
- közölte egy meg nem nevezett politikai vezető a Haarec című lappal.
Politikai források szerint azért tolódott el a Hamásszal kötött megállapodás, mert a szervezet még nem nyújtotta be azoknak az izraelieknek a listáját, akiket csütörtökön szabadon engednek, és még nem írta alá a megállapodást Katarral, amely garantálja az egyezmény végrehajtását.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Szerda este sajtótájékoztatót tartott Tel-Avivban Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Galant védelmi miniszter és Beni Ganz miniszter, a szűk hadikabinet tagja.
A katonai és politikai erőfeszítések együttesen tették lehetővé túszaink szabadon bocsátását
- mondta Netanjahu, és közölte, hogy köszönetet mondott erőfeszítéseiért Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének.
Utasítottam a Moszadot, hogy lépjen fel a Hamász vezetői ellen, bárhol is legyenek
- mondta az izraeli kormányfő egy kérdésre válaszolva, és hangsúlyozta, hogy a túszok elengedése érdekében tartott tűzszünet után Izrael tovább folytatja a háborút a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász ellen.
Forrás: MTI

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban