
Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart
Néhány órával érkezése után meghalt egy várandós nő a romániai Botoşani megyei sürgősségi kórház szülészetén – számolt be a Maszol.
A terhessége harmadik hónapjában lévő kismama csütörtök éjszaka hüvelyi vérzésre és alhasi fájdalmakra panaszkodott, ezért segítséget hívott. A mentők kórházba szállították a háromgyerekes anyát.
Vér- és ultrahangvizsgálatot végeztek rajta az orvosok, ám mivel a vérzés csak kis mennyiségű volt és a méhnyak is zárva volt, úgy vélték, nem fenyegeti vetélés, ezért nem találták indokoltnak a magzatelhajtást az éjszaka folyamán.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Reggel aztán mégis hirtelen romlani kezdett a nő állapota, erős vérzés lépett fel a felső légutakban, valamint súlyos légzési nehézségei voltak. Az orvosok az intenzív osztályra vitték, de az életét már nem tudták megmenteni.
Az egészségügyi intézmény belső vizsgálatot rendelt el a tragédia után, hogy kiderüljön, a szakemberek minden esetben betartották-e az előírásokat. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást. Jelenleg a kórház vezetősége is a boncolás eredményére vár.

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése