
Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon
Vasárnap délután különös jelenségre lettek figyelmesek az amerikai Florida államban, Jacksonville-ben, ugyanis egy ifjúsági baseball meccs közben porördög keletkezett a pályán – írta meg a New York Post kedden.
A földdel érintkező légtölcsér egy pillanat alatt az egyik játékos köré fonódott, majd elemelte a 7 éves kisfiút a talajtól.
Ekkor a játékvezető, a 17 éves Aidan Wiles azonnal a gyerek irányába futott, majd felkapta és kiszabadította a porördög fogságából.
Féltem. Nem nagyon kaptam levegőt, szóval visszatartottam a lélegzetem. Éreztem, hogy felemelkedtem és nem tudtam megérinteni a földet
- mesélte a 7 éves Zoya, aki úgy érezte, mintha a másodpercek, hosszú percek lettek volna.

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban