
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
A súlyosan fertőző H5N1 vírust először szilveszter éjjelén azonosították elhullott állatok tetemében egy Orumhoz közeli farmon, 177 kilométerre nyugatra Koppenhágától.
Az állatok levágását, valamint a telephely tüzetes kitakarítását és teljes fertőtlenítését a Dán Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatóság (DVFA) és a Dán Katasztrófavédelmi Ügynökség (DEMA) felügyeli. A DVFA helyi illetékese közölte: a farm teljes állománya, "ötvenezer csirke levágást tervezik a következő napokban, hogy gátat szabjanak a vírus további terjedésének, és megelőzzék a madarak további szenvedéseit."

A DVFA hétfőn megtiltotta a farm 10 kilométeres körzetében is a tojások felhasználását és a csirkék feldolgozását, vagy eladását külön engedély nélkül. A korlátozó intézkedés összesen csaknem 450 ezer szárnyasra terjed ki a környező farmgazdaságokban.
A hatóságok azt is közölték, hogy ez az intézkedés leghamarabb 30 nappal az utolsó fertőzött csirke levágását és a terület megtisztítását követően vesztheti hatályát. A minisztérium szerint október óta ez már a negyedik madárinfluenza-hullám Dániában - közölte az MTI.
A kép illusztráció (Shutterstock)

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj