
Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte
Közös sajtótájékoztatójukon mindkét államfő támogatásáról biztosítottaUkrajna, Moldova és Georgia európai integrációs törekvéseit. Úgy értékelték, az EU-nak tagjelölti státust kell biztosítania és minden segítséget meg kell adnia ennek a három országnak.
Iohannis elmondta: Lengyelország és Romániakölcsönösen küld katonákat az országaik területén szervezett NATO-missziókba, de a román elnök szerint a Fekete-tenger térségében fokozni kell a NATO katonai jelenlétét "szigorúan defenzív válaszlépésként" Oroszország agressziójára, mielőbb meg kell alakítani a NATO romániai harccsoportját - egyebek mellett ezt az álláspontot akarja képviselni a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcson is, amelyen Joe Biden amerikai elnök is részt vesz.
"Lengyelországgal együtt a NATO alapvető rendeltetésének, a kollektív védelemnek a megerősítését szeretnénk. Ilyen értelemben Biden elnök európai látogatása és részvétele a két nap múlva esedékes észak-atlanti csúcstalálkozón a szövetségesek egységének és szolidaritásának bizonyítéka, és azt is jelzi, hogy az Egyesült Államok kiáll szövetségesei biztonságáért" - hangoztatta a román elnök.

Duda arról beszélt, hogy Oroszország példátlan agressziója egy független, szuverén állam ellen olyan új helyzetet teremtett, amely új NATO-koncepció kidolgozását teszi szükségessé. A lengyel elnök szerint a szövetségeseknek meg kell érteniük, mekkora fenyegetést jelent a világ békés országai számára az atomfegyverrel is rendelkező Oroszország, amely terjeszkedni akar.
"Nem akarunk ismét orosz érdekszférába kerülni! Volt már részünk benne, és nem akarjuk, hogy megismétlődjön" - hangoztatta a lengyel elnök.
Románia és Lengyelország uniós támogatást sürgetett Ukrajna uniós szomszédai számára is a menekültek százezreinek ellátásra. Duda Törökország példáját hozta fel, rámutatva, hogy a szíriai menekültválság idején az Európai Unió milliárdokkal segítette Ankarát.
"Természetesnek tartom, hogy ugyanilyen támogatást kapjanak azok az uniós tagországok is, amelyek most szembesülnek menekültáradattal az Ukrajnát érő orosz agresszió miatt" - mutatott rá a lengyel elnök.
MTI/Fotó: Instagram/klausiohannis

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi