
Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?
A kormány csütörtöktől három hónapra szükséghelyzetet rendelt el, amelynek értelmében két hétre kijárási tilalmat is bevezetnek - közölte a kormány ülése után Eduard Heger miniszterelnök.
Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ez alól kivételt képez a munkába járás (munkáltatói igazolással, az oltatlanok és a betegségen át nem esettek számára kötelező ingyenes teszttel), iskolába járás, az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzése, illetve az oltóhelyre, illetve tesztelésre való elmenetel. A kormány határozottan ajánlja a távmunkát.
A kijárási tilalom nem vonatkozik a temetésekre, esküvőkre és keresztelőkre.
"Együtt kell tartanunk a társadalmat. A helyzet komoly" - mondta a kormányfő, aki szerint nagyon fontos az egység az oltottak és az oltatlanok, a kormány és az ellenzék között, valamint a társadalom egészében.
A korlátozások - amelyek egyebek mellett az éttermeket és a nem alapvető szükségleteket kielégítő cikkeket árusító üzleteket érintik - az oltottakra és a nem oltottakra egyaránt vonatkoznak - idézte a TASR hivatalos szlovák hírügynökség Richard Sulík gazdasági minisztert. Az iskolák nyitva maradnak, és kötelezővé kívánják tenni a teszteket bennük.
"Tíz nap múlva újból értékeljük a helyzetet" - mondta újságíróknak Sulík.
Eduard Heger elmondta: az esetleges későbbi enyhítések csak az oltottakra, illetve a Covid-19-betegségből felgyógyultakra vonatkoznak majd.
Idén már voltak érvényben hasonló korlátozó intézkedések Szlovákiában a járvány előző hulláma idején. Az intézkedések a külföldről beutazókra is kötelezőek.
"Azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert nem tartották be ezeket az intézkedéseket" - mutatott rá a kormányfő. Heger szerint a szlovák korlátozások szigorúbbak, mint a szomszédos Ausztriában elrendelt járványügyi intézkedések.
Legutóbb tavaly október 1-jétől idén május 14-ig volt érvényben szükséghelyzet Szlovákiában,
Szlovákiában kedden, először a járvány kezdete óta, több mint tízezer napi új fertőzöttet jelentettek, a kórházban ápoltak száma az egészségügyi minisztérium szerint elérte a kritikus szintet, ami azt jelenti, hogy korlátozzák az egyéb ellátásokat, és esetlegesen külföldi segítséget is kérnek.
Az Our World in Data című tudományos online kiadvány szerint Szlovákiában nő a leggyorsabban a világon az új fertőzöttek száma a lakosság számához viszonyítva: az elmúlt héten 1 millió lakosra 13 080 fertőzött jutott. Szlovákia után a lista élén több más európai ország áll.
MTI/Címlapfotó:Pixabay

Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Robert Fico: Szlovákia érdeke az első - jogunk van olyan szállítmányt kapni, amelyet biztosítottunk és kifizettünk

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött