
Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart
A tudósok szerint ez arra utal, hogy évszázadokkal Velence ötödik századi alapítása előtt már jelentős települések lehettek a környéken.
Az ókori Római Birodalom idején a Velencei-lagúnának mára víz alá került nagy területei szárazföldön is megközelíthetőek voltak. A lagúna szigetein és vízi útjain római kori leleteket találtak. Az azonban még nem derült ki pontosan, hogy milyen tartós emberi települések voltak a környéken - számolt be róla a heritagedaily.com portálon megjelent írás.
A régészeti programban dolgozó Fantina Madricardo és kollégái a lagúna fenekére leszállva szonárral 12 egykori építményt fedeztek fel, amelyek északkeleti irányban, 1140 méter hosszan helyezkednek el a lagúna Treporti-csatorna néven ismert területén. Az építmények 2,7 méter magasak és 52,7 méter hosszúak. Emellett a Treporti-csatorna korábbi feltárásai közben a római utak burkolóköveikhez hasonló kövek kerültek elő, ami arra utal, hogy az építmények egy római út mentén helyezkedhetnek el. A kutatók egy nagyjából négy méter magas és 135 méter hosszú szerkezetet is felfedeztek a Treporti-csatornában. Méretei és a máshol feltárt építményekhez való hasonlósága alapján valamiféle kikötői építmény, talán dokk lehetett.
A korábbi geológiai és modellezési adatok azt mutatják, hogy az út egy homokos gerincen húzódik, amely a római korban a tengerszint felett volt, de mára a lagúnába merült.
Az eredmények arra utalnak, hogy a római korban állandó település lehetett a Treporti-csatorna helyén. A szerzők úgy sejtik, hogy az út az olaszországi Veneto régió római kori útjainak szélesebb hálózatához kapcsolódhatott, és feltehetőleg utazók, hajósok használhatták a mai Chioggia város és a Velencei-lagúna északi része között.
MTI

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése